Sara Hector olimpikon alpesi síelő karrierjét így mentette meg a Zinzino

 In Brand Ambassadors

Hibába tartozott a világon a legjobb 10 alpesi síelőnő közé, Sara Hector karrierje majdnem túl korán ért véget. 27 évesen a csúcson volt: begyűjtött egy sor trófeát és érmet, többek között öt világbajnokságon, illetve két egymást követő olimpián is kitűnő eredményeket ért el.

Egy váratlan és igen súlyos sérülés vezetett a Zinzino felfedezéséhez, miután az orvosok azt mondták, hogy soha nem fog tudni már síelni. „Kapcsolatba kerültem valakivel, aki használta a Zinzino termékeit, amik nagyon sokat segítettek neki.” – mondja Sara.

alpiner skier Sara Hector

Sara szerint számos tényező segített neki felépülni a sérüléséből, viszont a Zinzino megkönnyítette, hogy a szervezete egyensúlyba kerüljön. „Nagyon fontos odafigyelni arra, hogy mit eszik és iszik az ember, ha azt szeretné, hogy a teste jól működjön, illetve látni akarja, hogy mire képes.”

Sara omega-6:3 aránya nem volt sem tökéletes, sem túl rossz. „Tudatosan táplálkozom, de még ez sem garantálja a tökéletes eredményeket.”

Több mint 100 világkupa szlalomversennyel a háta mögött Sara elmondhatja, hogy kalandos életmódjának hátrányai is vannak. „Egyfolytában utazom, ami elég nagy kihívást is jelenthet. Nem mindig válogathatom meg, amit eszem, ha úton vagyok, és nem mindenhol találok egészséges ételeket.”

Sara úgy véli, hogy a Zinzino segített neki az egészsége megtartásában, illetve abban, hogy rendszeresen tudjon edzeni. „Minden sportoló tudja, hogy ez mennyire fontos.” Ugyanakkor a Zinzino nem csak a profi sportolók számára tartogat előnyöket.

„Senki sem akar beteg lenni, ezért a Zinzino termékei mindenki számára hasznosak. Az egészség megőrzése az életben az egyik legfontosabb dolog… nemcsak a sportolóknak, hanem mindenkinek.”

olympic alpine skier Sara Hector

A svéd sportolónő 17 éves korától profi versenyző. Most a BalanceOil szószólója, továbbá élvezi az Xtend étrend-kiegészítő és az Energy Bar energiaszelet előnyeit is. „Ezekre a termékekre esküszöm. A többit csak akkor használom, mikor úgy érzem, hogy szükségem van rájuk.”

A megfázást és a betegséget Sara az Xtend segítségével kerüli el. „Valójában ez a kedvencem az összes termék közül. Hihetetlen.” 23 nélkülözhetetlen vitamint és ásványi anyagot, továbbá növényi hatóanyagokat és más előnyös összetevőket is tartalmaz, ezáltal az Xtend megvédi és megújítja a sejteket és szöveteket. Az egészség tökéletes „edzője”.

Ha egy szóban kell leírni a Zinzino lényegét, Sara szerint ez a szó az „egészségesebb”.

Ez pedig sokatmondó egy érmekkel rendelkező olimpikon sportolónő szájából.

„Az élet olyan, mint a síelés. Minden a lendületről és az egyensúlyról szól.”

Kövesd Sara és további ezrek példáját! Vágj bele abba a kalandba, hogy újból egyensúlyba hozd az omega-6:3 szintedet. Így élvezheted a harmonikus élet csodáját.

Sara Hector alpine skier

Recommended Posts

Leave a Comment